elmelabor 2023

 

Elmelabor tábor 2023.08.21-26. Marcali

A Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye 2023 augusztus 21-25. között minden nap 8.00-tól 16.00 óráig 1., 2., 3. osztályt végzett gyermekek számára gondolkodást és szociális készségeket fejlesztő tábort szervezett. Olyan jó logikai gondolkodású, rejtvényeket, fejtörőket szerető, a kihívások iránt vonzódó, társaival konstruktív együttműködésre képes gyerekeket vártunk táborunkba, akik jól kezelik a győzelmet, elviselik a vereséget. Táblás stratégiai és kártyajátékokkal, rejtvényekkel, logikai feladatokkal, szociális készségfejlesztő játékokkal, kézműveskedéssel igyekeztünk minden gyermek erősségeit feltérképezni, abban megerősíteni. A programokban való részvétel ingyenes volt, mindössze az étkezés költségét kellett a szülőknek biztosítaniuk. Köszönöm Kőrösi Andrásnak, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatójának, hogy használhattuk a gimnázium létesítményeit, eszközeit. Köszönet illeti kollégáimat, Dobosné Lángi Zsuzsannát a tábor megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint Vincze Eleonórát, segítő munkájáért. A nagy sikerre való tekintettel, tervezzük, hogy jövőre is megszervezzük Elmelabor táborunkat.

 Összefoglaló megtekintése itt!

 

Dr. Gergőné Babina Jusztina

SVPSZ Marcali Tagintézmény

tagintézmény igazgató

Tagintézményünk 2023. április 27-én, hagyományőrző módon immáron 8. alkalommal rendezte meg a korábban „Baba-mama” napként induló nyílt napot.

A 10 éve „született” rendezvénnyel célul tűztük ki a pedagógiai szakszolgálat széleskörű szolgáltatásainak bemutatását, népszerűsítését, az ágazatközi kapcsolat további erősítését, valamint a koragyermekkori intervenció és nevelési tanácsadás részeként a felvilágosítást, tanácsadást. Programunkat azoknak az – elsősorban- 0-4 éves korú gyermeket nevelő családoknak kínáljuk, akik kíváncsiak gyermekük fejlődésére, hogy adott életkorban a megfelelő mozgás-, értelmi-, hallás-, beszédállapottal rendelkeznek-e, továbbá azon szülők számára, akiknek aggályaik vannak gyermekük fejlődésével, nevelésével kapcsolatban, esetleg már jelzést is kaptak az egészségügy részéről. A korai intervenció témájának aktualitása, fontossága indokolta, hogy kiterjesszük a programunkat a köznevelésben, a gyermekjóléti- és az egészségügyi alapellátásban, valamint a gyermekvédelemben dolgozó együttműködő partnereink felé is.

2023-as programunk 6 előadásból, több helyszínen zajló tanácsadásból, esetmegbeszélésből, eszközbemutatásból és játszóházból állt. A 8. nyílt nap keretében a hozzánk érkezők a hagyományt követve betekintést nyerhettek szolgáltatásainkba, megismerkedhettek az általunk végzett szakfeladatok nagy részével, az ellátást végző szakemberekkel, terápiás és fejlesztő módszereinkkel és eszközökkel. Reggel 9 órától fogadtuk az érkezőket. A tagintézmény igazgatónője nyitotta meg a rendezvényt, amit hosszú évek védőnői tapasztalatával rendelkező partnernőnk „Napirend 0-3 éveseknek” című előadása követett.  Pszichológusunk, „Az internet és a multimédiás eszközök veszélye- avagy merre tart az Alfa generáció?” címmel szakemberként és apaként osztotta meg tapasztalatait, nyújtott ismereteket a gyermeknevelésről.  Nagy érdeklődést keltettek gyógytornászaink etetésről, mozgásfejlődésről, alkalmatlan eszközökről, szülői hibákról szóló előadásai. Logopédusunk a beszédfejlődés mérföldköveibe avatta be az érdeklődőket. Végül pszichológusnőnk szorongás és bepisilés kapcsolatáról tartott gyakorlatias és érdekfeszítő témájú gondolatébresztője zárta a sort.

Az előadások után az érdeklődő szülők, pedagógusok, pedagógiai munkát segítők, védőnők és kisgyermeknevelők választ kaphattak kérdéseikre, illetve megoszthatták tapasztalataikat az előadásokkal kapcsolatban.

A szakszolgálati nyílt hét folyamán, aminek a Baba-mama Nyílt nap is része volt, a már megszokott módon az érdeklődőknek lehetőséget kínáltak pszichológusaink az egyéni tanácsadásra, foglalkozásokon vehettek részt logopédusainkhoz, gyógytornászainkhoz, gyógytestnevelőinkhez járó gyermekek szülei. Gyógypedagógusaink, fejlesztő pedagógusaink is nagy szeretettel fogadták azokat a szülőket, akik érdeklődtek gyermekük előrehaladása, fejlesztő módszereink, eszközeink, segítő szakirodalom iránt. Gyermekükkel egy térben megtapasztalhatták, kipróbálhatták a játékon keresztül történő tanulást, tapasztalat-, ismeretszerzést, adott problémához, területhez kapcsolódóan kérdezhettek.

Előadások olvasása:

A csecsemők normál mozgásfejlődésének menete 2023 04 27

Az evés normál fejlődésének folyamata

Baba-Mama nap Internet veszélyei

Egészséges mozgásfejlődés menete

Enuresis, avagy a családi határok a vizeletben oldódnak

Nyelv- és beszédfejlődés mérföldkövei

 

 

LÁTOGATHATÓ FOGLALKOZÁSOK – szakemberek személyenként

 

SMPSZ Marcali Tagintézménye   Szakszolgálati hét 2023. 04. 24 – 28.

 

Szakember

Tagintézmény – szakfeladat - időpont

Helyszín – szakfeladat - időpont

     

Csatári Margit

 

Fejlesztés-tanácsadás

Böhönyei Óvoda:

04. 24. 8:00-12:00

04. 26. 8:00-10:00

Vései Iskola:

04. 26. 10:55-14:30

 

Császár Anita

Logopédia

04.24. 13:00-15:00

Logopédia

Táskai Óvoda:

04.25. 8:00-9:45

Niklai Óvoda:

04.25. 10:00-12:00

Sávolyi Óvoda

04. 25. 12:30-14:00

 

Csernus Csilla Dóra

Szakértői vizsgálat:

04. 25. 8:00-12:00

Nevelési tanácsadás:

02. 25. 12:00-13:00

 

Déghy Mária Magdolna

 

Fejlesztés – tanácsadás

Marcali Szakképző Iskola:

04.24. – 7:50- 14:00

04.28. – 7:50- 9:30

Somogyfajszi Iskola:

04.26. – 13:00-15:00

 

Dobosné Lángi Zsuzsanna

 

Fejlesztés – tanácsadás

Noszlopy iskola:

04.24. – 10:00 – 16:00

6 foglalkozás

04.25. – 10:55 – 16:00

6 foglalkozás

04.26. – 10:00 – 16:00

7 foglalkozás

04.27. – 10:00 – 16:00

7 foglalkozás

 

Harangozó Renáta

Korai fejlesztés, tanácsadás

04.25. 8:00-12:00

 

Jániné Horváth Erika

Korai fejlesztés, logopédia

04.24. 13:00-15:00

Logopédia

Somogyszentpál Óvoda:

04.24. 8:00-9:30

Balatonberény Óvoda:

10:15-11:45

Balatonmáriafürdő Óvoda:

8:00-11:00

Tündérliget Óvoda:

04.26. 8:00-11:45

 

Kiss Lajos

 

Gyógytestnevelés

Noszlopy Ált. Iskola:

04. 25. 9:00-11:40

Balatonszentgyörgy Iskola:

04. 26. 12:45-15:10

 

Lakiné Simon Beáta

Korai fejlesztés, nevelési tanácsadás

04.24. 8:00-12:00

Fejlesztés - tanácsadás

Tündérliget Óvoda:

04.25. 8:00-12:00

Nemesvidi Óvoda:

04.26. – 8:00- 9:00

Marcali Bölcsőde:

04.26. – 9:30 - 12:00

Bóbita Óvoda:

04.28. – 8:00-12:00

 

 Novák Hajnalka

 

Fejlesztés-tanácsadás

Balatonszentgyörgy Óvoda:

04.24.9:00-11:00

Nemesdéd óvoda.

9:00-11:30

 

Légrády Andrea

Szakértői vizsgálat:

04. 24.  8:00, 10:00

04. 25. 8:00, 10:00

04. 26. 8:00, 10:45

Fejlesztés – tanácsadás

Somogyszentpál Óvoda:

04. 28. - 8:00-12:00

Martonné Kurucz Klára

Szakértői vizsgálat:

04. 25. - 8:00, 10:00

04. 28. - 8:00

Fejlesztés – tanácsadás

Somogysámson Óvoda:

04. 26.  - 8:00, 10:00, 11:00

 

Miókovics Eszter

Szakértői vizsgálat:

04. 24. 8:00-12:00

Óvoda/iskola pszichológia – tanácsadás

Balatonszentgyörgy Iskola:

04.25. 8:00-12:00

Nyakas Gyula

Szakértői vizsgálat:

04:25. 8:00-12:00

04.28. 8:00-12:00

Óvoda/iskola pszichológia – tanácsadás

Böhönye Iskola:

04.24. 13:30-16:00

Somogyfajsz iskola:

04.26. 14:30-16:00

 

Pap Éva Gizella

Nevelési tanácsadás:

04. 27. 8:00-12:00

 

Pálné Molnár Judit

Fejlesztés-tanácsadás:

04.24. 15:30-16:15

04.27. 14:30-15:15

Fejlesztés – tanácsadás

Pusztakovácsi Óvoda:  

04.26. - 10:00, 10:50, 11:35

Sávolyi Óvoda:

04. 28. 9:30, 10:20

Táskai Óvoda: 

04.26. 8:00, 8:50

 

Péter Karolina

 

Logopédia

Böhönye Óvoda:

04.24. 9:00, 10:00, 11:00

04.26. 9:00, 10:00, 11:00

Nemesdéd Óvoda:04. 25. 9:00, 10:00

Somogysámson Óvoda:

04. 28. 9:00, 10:00, 11:00

 

Péter-Nemes Enikő

Gyógytestnevelés

04.25. 8:00-12:00

04.26. 8:00-12:00

 

Simon Adrienn

 

Gyógytestnevelés

Tündérliget Óvoda:

04. 24. 8:00, 9:00, 10:00

Nemesvidi Óvoda:

04. 24. 11:15

Böhönyei Óvoda:

04. 26. 8:00, 9:00, 10:00

 

Szabóné Panyi Éva

Korai fejlesztés-tanácsadás
04.24. 8:00-14:30

Csecsemőotthon-korai fejlesztés-tanácsadás

04.28. 8:00-13:30

 

Szalay Miklós

Nevelési tanácsadás, szülői konzultáció

04.28. 8:00-9:00

Óvoda/iskola pszichológia – tanácsadás

Mesztegnyő Óvoda

04.25. – 9:00-11:00

Mesztegnyői Iskola

04.25. – 11:00 – 13:00

 

Tamasiánné Csobod Andrea

Alapozó terápia

04. 25.  - 2 foglalkozás

Korai fejlesztés –

Csecsemőotthon: 

04.25. 3 foglalkozás

Gyógytestnevelés

Somogyszentpál Óvoda:

04.26. 1 foglalkozás

Tapsonyi Óvoda:

04.26. 1 foglalkozás

 

Tóth Izabella Anna

Korai fejlesztés, tanácsadás

04.28. 8:00-16:00

 

Vincze Eleonóra

Logopédia

04.27. – 13:00-15:15

3 foglalkozás

04.28. – 13:00-13:45

1 foglalkozás

Logopédia

Pusztakovácsi Óvoda:

04.25. 8:45 – 11:45

4 foglalkozás

A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye 2022 augusztus 22-26. között minden nap 8.00-tól 16.00 óráig 2. osztályt végzett gyermekek számára gondolkodást és szociális készségeket fejlesztő tábort szervezett. Olyan jó logikai gondolkodású, rejtvényeket, fejtörőket szerető, a kihívások iránt vonzódó, társaival konstruktív együttműködésre képes gyerekeket vártunk táborunkba, akik jól kezelik a győzelmet, elviselik a vereséget. Táblás stratégiai és kártyajátékokkal, rejtvényekkel, logikai feladatokkal, szociális készségfejlesztő játékokkal, kézműveskedéssel igyekeztünk minden gyermek erősségeit feltérképezni, abban megerősíteni. A programokban való részvétel ingyenes volt, mindössze az étkezés költségét kellett a szülőknek biztosítaniuk. Köszönöm Kőrösi Andrásnak, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatójának, hogy használhattuk a gimnázium létesítményeit, eszközeit. Köszönet illeti kollégáimat, Dobosné Lángi Zsuzsannát a tábor megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint Vincze Eleonórát, segítő munkájáért. A nagy sikerre való tekintettel, tervezzük, hogy jövőre is megszervezzük Elmelabor táborunkat.

 A részletes program és beszámoló megtekintése itt!

Dr. Gergőné Babina Jusztina

SMPSZ Marcali Tagintézmény
tagintézmény igazgató

SOMOGY VÁRMEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MARCALI TAGINTÉZMÉNYE
Magyarország, Somogy megye, 8700 Marcali, Petőfi S. u. 14.
Telefon: 82/510-285 | Email: nevtanmarcali@gmail.com

Fenntartó: Kaposvári Tankerületi Központ

gazdasági vezető, tankerületi igazgató helyettes: Sinka Szilvia

Székhely: 7400 Kaposvár, Szántó utca 5.
Levelezési cím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 5.
Telefon: +36 82 795 - 225
E-mail cím: kaposvar@kk.gov.hu
Honlap: http://kk.gov.hu/kaposvar

© 2023 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.